Bojadera, a háttérben Mahóca.
| József Attila: Óda (részlet) Itt ülök csillámló sziklafalon. Az ifju nyár könnyű szellője, mint egy kedves vacsora melege, száll. Szoktatom szívemet a csendhez. Nem oly nehéz - idesereglik, ami tovatűnt, a fej lehajlik és lecsüng a kéz. | Nézem a hegyek sörényét - homlokod fényét villantja minden levél. Az úton senki, senki, látom, hogy meglebbenti szoknyád a szél. És a törékeny lombok alatt látom előrebiccenni hajad, megrezzenni lágy emlőidet és - amint elfut a Szinva-patak - ím újra látom, hogy fakad a kerek fehér köveken, fogaidon a tündér nevetés. |
Mintegy órás lovaglásra vagyunk Lillafüredtől, ahol a költőt megihlette a táj szépsége. Mi persze szerencsésnek is mondhatnánk magunkat, mert naponta kapunk csókot a múzsánktól – e gyönyörű tájtól – de minket ez mindig lóra kapásra serkent. Nem tudjuk úgy átlovagolni az erdei kisvasút girbe-gurba sínjeit, hogy ne képzelnénk el a szorgalmas erdei munkásokat a régi kisvasút képzeletbeli rakoncás kocsiin, amint Mahócáról Miskolcra szállítják a fát.
A szűk kanyarokban letekintenek a meredek szurdokokra, ahonnan csíkos kismalacok szaladnak felfelé az anyjuk után védelmet remélve. Védelmet rejt ez az erdő, a Bükki Nemzeti park északi része a vadmalacoknak, a muflonoknak, az őzeknek és szarvasoknak és megannyi vadnak, akiknek ez az otthonuk. Védelmet rejt ez az erdő, annak a magányos és társasági lovasnak hajnal hasadtától az éj beköszöntéig, aki megfásulva a városi lét nyomasztó szürkeségétől át akarja gondolni a lényeget újra és újra. Megtalálni a nyugalmat, a harmóniát, összhangban a természettel, melyben itt otthon érzik magukat a lovaink is. Csodálatos lovakat ismerhetünk meg Mahócán: az egyedi szépségű magyar Furioso-tól az ősi legendák lováig, a türkmén Ahal –Tekéig.
Nyéki József
